Nyúl és én közös életünk legizgalmasabb napjait éljük meg. Mármint: ő szokás szerint teszi a dolgát, én meg kettőnk helyett rágom csutkára a körmeimet, különféle listákat készítek fejben és írásban, tömöm magamba az ételt és várom, várom, várom hogy végre két nap múlva legyen.
Szombat reggel Berlinbe repülünk - ezúttal nem fapadossal- egy állásinterjú miatt. Ha összejön, amiben 99%-ig biztos vagyok, akkor Nyúl egy családias hangulatú, kissé kretén informatikai cégnél fogja tenni a dolgát. Úgy mint eddig, csak több szakmaisággal, kevesebb értekezlettel, sallangmentesebben és annyi euróért, hogy amikor az összeget átszámoltam honi pénzünkre, hirtelen nem kaptam levegőt. Hozzáteszem, hogy a pénz csak hab a tortán, mert Nyulamat nem az motiválja.
Úgy számítjuk, hogy októbertől fogunk Berlinen élni, ami nagyon más lesz. Én például -feladván jelenlegi pörgős munkámat és elszakadván szívemcsücske Bucijaimtól, kollégáimtól- háztartásbeli leszek. Fő feladatként kereshetem a Zuram kedvét, mellékesen pedig megtanulhatok németül. Megnöveszthetem a körmömet és szépen reszelgethetem nap mint nap a balkonon ülve. Kiélhetem a főzési szenvedélyemet. Fészkünket szépítgethetem. És mindeközben finomabbnál finomabb söröket szlopálhatok.
Mindig van, ami tartja az eget! - ahogy Anyukám szokta mondani.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.